Most egy kis felüdülésként egy szép mesét kaptok *-* Nem saját, de megtetszett ^^ Olyan magyaros-juhészlegényes, de hát nem fogom átírni Putnokot Tokyo-ra...xD
Kőrózsa
Hajdanában élt Putnok várában egy igen gazdag nemesúr. Tündöklő szépségű leánya volt, maga a király akarta feleségül venni. Ám a várkisasszony egy upponyi juhászlegényt szeretett. Titokban, a Bán völgyén át lovagolt fel hozzá, és gyakran az Alsóerdőben találkoztak. Ott, abban az időben, egy szép kis kerek tisztás volt.
Hogy, hogy nem, de a király tudomására jutott, hogy a várkisasszony az upponyi juhászlegényt szereti. Parancsot adott hát, hogy a bojtárfiút élve vagy halva, de vigyék a budai várba.
Jöttek is a vitézek, keresték a juhászlegényt.
-Az Alsóerdőn van, Nekézseny határában- felelte riadtan a juhászlegény édesanyja.
- Vezess hozzá! - parancsolta a kapitány.- Fiadat a király őfelsége elé kell vinnünk!
Az asszony reszketve engedelmeskedett. Jól tudta pedig, hogy miért keresik a fiát, csak hát a király vitézeivel nem mert ujjat húzni.
- Csak egy nagy csokor rózsát szedek még neki - esdekelt a vénasszony. - Nagyon szereti a lelkem. Ha már úgyis elviszik tőlem, legalább erről emlegessen meg. A katonák kénytelen-kelletlen beleegyeztek, és az öreg néni hamarosan egy nagy csokor rózsával tért vissza. Így ballagott ő a katonák előtt az Alsóerdő felé. Már messziről odahallatszott a juhnyáj kolompszava.
Nem is bírta sokáig a fájó szívű édesanya, nagyot kiáltott:
- Fuss fiam, fuss a rengetegbe!- Katonák jőnek érted, s visznek a tömlöcbe!
A vitézek erre rátámadtak az anyára, bíborpiros vére ráhullott a fűre, rácseppent a virágra, s vörösre festette.
- Ne bántsátok! - parancsolta a kapitány. - Nem lesz ki mutassa nekünk az utat.
Meghallotta a nagy kiáltozást a juhászlegény is. Előjött a hamvas völgyi rétre.
- Gyere csak közelebb!- kiáltott feléje a kapitány.
A szépséges várkisasszony is éppen vele volt.
- Jaj, ne menj! - könyörgött a bojtárfiúnak.
-Mit akartok tőlem? Miért bántjátok anyámat? - fordult a juhászlegény a kapitány felé.
- A királynak van beszédje veled. - válaszolta a vitéz. - Jer velünk Budára. Mert ha szépen nem jössz, elviszünk mi csúnyán is. Ez felséges királyom szigorú parancsa.
És abban a pillanatban már száz íjász feszítette az ideget.
- Nem engedem kedvesem ! - kiáltott a várkisasszony, és átölelte a fiút.
- A király parancsára! - intett a kapitány, és száz nyílvessző zúgott a hely oldalán álló juhászra és kedvesére.
A vén juhászné felébredt aléltságából, s kezében rózsacsokorral szélsebesen futott a két halotthoz, s virágjait reájuk szórta.
Ekkor a várkisasszony és a juhászlegény holtteste hatalmas kősziklává változott.
A kapitány nagymérgesen szigorú parancsot adott, hogy a sziklát mozdítsák el, s a juhász helyett azt vigyék a királyhoz. Hiábavaló volt azonban minden próbálkozásuk. Százan is feszítgették, de az csak állt, állt erősen. Ráadásul a kővé vált rózsák tüskéi kegyetlenül összevérezték a vitézek kezét. A király vitézei dolguk végezetlen tértek haza. A kővé vált várkisasszony meg a juhászlegény pedig egymást átkarolva maradt ott, szép alakjukon rózsák díszlenek. Őrzik a völgyi rétség sejtelmes csendjét, örökkön-örökké.
Na szerintem olyan aranyos *--* Jó kissé tragikus, de akkoris nyuuu~ ^^ Nem vagyok hozzászokva a magyar mesékhez, így kissé furcsa volt leírni... de hát szerintem így aranyos :D Már megint aranyos... Anyám... elkéne mennem pszichiáterhez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése